Most élő szobák és aktuális előadók
A Plaza-ban ismerkedtem meg idén nyáron egy nagyon kedves lánnyal. Ahogy először egymásra néztünk, rögtön tudtuk, hogy ebből lesz valami komoly. Látszott valami a szemében, ami vad volt, buja és nagyon izgató utoljára egy szexfilm ben láttam ilyen pina t. Olyan igazi baszni való punci olyan „Széttéplek, Teee...!” Első nap csak azért nem estünk egymásnak, mert ugye nem illik, meg mert milyen dolog az, hogy rögtön első nap de azért mégsem bírtunk magunkkal és egy hatalmas maszti csatát levertünk? Stb. Na de másnap! Leültünk az ágyamra úgy, hogy volt köztünk kb. egy méter biztos voltam benne , hogy a punci ja már nagyon nedves. Elkezdtük nézni egymást és pusztán a kéjelgő, kurvás tekintetünkkel olyan szinten felhúztuk egymást mint a legdurvább szexfilm eken, hogy azon vettem észre, hogy egyre gyorsabban vesszük a levegőt és a pulzusom is „mintha” megemelkedett volna nekem már nagyon ágaskodott a farkam és biztos ,hogy a punci ja is tocsogott. Innentől kezdve nem volt megállás… indult előjátéknak egy kis kölcsönös maszti.Azt mondta, hogy még senki nem tudta eljuttatni a csúcsra a nyelvével punci nyalás közben csak anál isan tud elmenni. Imádok punci t nyalni, úgyhogy nekiláttam közben anál isan is izgattam. Végigcsókolgattam a nyakát,ahogy egy szexfilm ben láttam, a hasát, a lábát, majd rátapadtam a 18 éves gyönyörű kis borotvált punci jára, a csiklóját beszívtam a számba,anál isan izgattam és szétszoptam, nyaltam- faltam ilyen szép punci t ritkán látni. Kis idő múlva kezdte emelni a fenekét az ágyról, egyre feljebb így anál isan is jobban hozzá fértem, s mikor orgazmusa volt, már majdnem hídban volt és rám mosolygott egy szép felizgatott pina . Persze ekkor már két kézzel kapaszkodtam a kemény fenekébe és úgy mint maszti közben kézzel egy kicsit rásegítettem. Ezután az ágy elé állított, ő leült, hogy a punci ja látszon és csodálatos módon elkezdett szopni úgy mint egy szexfilm ben. Jobb kezével fogta a farkam, ahogy benyelte, tekert rajta egyet, a ballal pedig a heréimet cirógatta ujjával pedig anál isan izgatott. Nem akartam így elmenni, úgyhogy betettem neki a nedves kis punci jába. Kb. a harmadik pózban voltunk, hátulról adtam neki hol punci ba hol anál isan, mikor éreztem, hogy a farkam kezd egy kicsit lepuhulni- lévén, hogy már vagy egy órája küldtem a pina ját . Gondoltam, hogy egy kicsit ő is perverz, mondtam neki, hogy mondjon valami csúnyát olyat mint a legkeményebb szexfilm eken. Erre ő hátra fordult: „Verd belém tövig! Baszd szét a pina m” A farkam másodpercek alatt kőkeményre dagadt, de annyira, hogy már szinte fájt. Ezt megérezte és elkezdett beszélni… „Ez az… keményebben, basszál szét,baszd a punci m gyere anál isan gyerünk! Még, még kúrjál… baszd a pina m nézd közben a maszti m” Annyira raktam a punci t, hogy csak úgy csattogott a segge közben ment a maszti. „Azt akarom, hogy a számba élvezz!”- mondta. Azt hittem rosszul hallok, még vissza is kérdeztem, de nem! Jól hallottam! Tökre mint egy szexfilm ben Úgyhogy mikor éreztem, hogy mindjárt elmegyek, kikaptam, ő már fordult is meg és belevertem a szájába. Aztán átvette, és addig szívta míg ki nem jött az összes.Gondoltam is ,hogy ez a pina nem viccel….
Másnap mosolyogva újságolta, hogy elmesélte a barátnőjének a tegnap történteket teljes részletességgel úgy mint egy szexfilm ben, mire a barátnője kiment a fürdőszobába maszti zni és megmosni az arcát, hogy el ne szédüljön. Egy pár nap múlva sétáltunk az utcán, és ő felkiáltott, hogy ott megy Zsuzsika a barátjával. Utánuk siettünk, és ahogy Zsuzsika az anál királynő meghallotta a barátnője hangját egyből megfordult, és szinte annyira kereste, hogy vajon kivel van, hogy még köszönni is elfelejtett.Gondoltam is ,hogy ezt a hülye pina t….. Amikor meglátott szó szerint végigmért, mintha csak azt mondta volna, hogy: „Aha, szóval te vagy az, aki úgy megbaszta a punci ját a barátnőmet?” A hét közepén csörgött a telefonom. „Szia, én vagyok. Azért hívlak, mert pénteken Zsuzsikával csinálunk egy bulit és forgatunk egy szexfilm et nála és gondoltuk, hogy eljöhetnél!” „Hát persze”- vágtam rá egyből tudtamebböl ,hogy a két pina baszni akar és reméltem ,hogy ott lesz minden szexfilm,punci, pina anál maszti…. „És hányan leszünk ?”- kérdeztem. „Hááát, ööööö hárman…”- hangzott a válasz. ”Igeeeeen? Hárman? Az jóóó!” – mondtam. „Jaj nem azért hívunk el, hogy mind a kettőnket anál isan megbasszál! Tudtam, hogy rögtön erre fogsz gondolni!” „Miért, nektek nem fordult meg a fejetekben?” – kérdeztem. „De megfordult, de tényleg nem azért hívunk!” „De miért, nem lenne jó?” – kérdeztem. „De biztos kurva jó lenne, de tényleg nem azért hívunk!” – ismételgette. Hát ha nem azért, akkor jó! – gondoltam magamban. Hú, de meg lesz baszva a pina tok! Persze már mind a hárman tudtuk, hogy maszti és dugás lesz a a dolog vége. Eljött a péntek. Hívtam a pina kat, hogy egyeztessünk, meg hogy milyen piát szeretnek és milyen szexfilm et vigyek. Este 11-et, és Martinit beszéltünk meg. Egy kicsit késtek, de már egy picit be voltak csípve, persze én sem „tisztán” mentem oda, és még ott volt a Martini és a vágyfokozó szexfilm . Felmentünk a lakásba. A sarokban volt egy asztal két székkel, egy nagy franciaágy a szoba közepén, vele szemben pedig egy kis dohányzó asztal két fotellal. Leültem az ágyra, Zsuzsika leült az egyik székre, a másikra feltette a kis csini lábait pont látszott a punci ja, és rágyújtott. Marcsi az egyik fotelba ült velem szembe. Elkezdtük egymást nézni, és már láttam a szemén, hogy nedvesedik a punci ja. „Gyere cseppents már a szemembe, mert nagyon ki van száradva !” – mondtam neki. Hanyatt lökött az ágyon, rám ült, és cseppentett éreztem a lüktető punci ját. Én átkulcsoltam a lábammal az övét, hogy véletlenül se tudjon leszállni rólam úgy szexfilm esen tartottam. Odahúztam magamhoz, elkezdtünk csókolózni és maszti zni, de a kezemmel már a melleit simogattam és fogtam a punci ját. A szemem sarkából figyeltem Zsuzsikát az anál királynőt, hogy-hogy reagál a dologra. De ő csak szívta a cigijét, egy picit, mintha zavarban lett volna tudom ,hogy Ő is benne lett volna a maszti ban. A következő pillanatban Marcsi melle már a számban volt és kerestem az anál kaput, de ekkor odahajolt és a fülembe súgta, hogy foglalkozzunk Zsuzsikával is. Marcsi odaült a másik székre, én meg a támla és ő közé. Elkezdtem Zsuzsikát simogatni tudtam ,hogy jó pina , miközben Marcsi punci ját csókolgattam. Ekkor Zsuzsika kihívta Marcsit az erkélyre… Na, ebből sem lesz semmi pina ! – gondoltam. Marcsi egyedül jött vissza és mondta, hogy benne van Zsuzsika is, csak egy kicsit még feszült. Hát akkor oldjuk a gátlásokat! Behívtuk be raktam a szexfilm et és elkezdtünk üvegezni a Martinivel úgy, hogy minden pörgetés előtt ittunk belőle egy kortyot. Akinél megállt az üveg az levett egy ruhadarabot. Percek múlva rajtam még egy póló, a gatyám és a farmerom volt… A lányok nadrágban és melltartóban ültek. Ekkor Marcsi mondta, hogy kimegy a fürdőszobába maszti zni mert nem bír magával, és a fülembe súgta, hogy mire visszajön nedves punci val puhítsam meg Zsuzsikát. OK! Ahogy kiment, mélyen a Zsuzsika szemébe néztem és mondtam neki: „Add ide a punci d, hagy érezzem az ízét!” Már a nyelve a számban is volt, s a melltartójától is megszabadítottam. Marcsi szájtátva nézte, hogy mit csinálunk. A lányokat meztelenre vetkőztettem szép pina volt mind a kettő. Ők is lecibálták rólam a ruháimat, hanyatt löktek az ágyon, és egyszerre ketten kezdtek el simogatni és csókolgatni igazi szexfilm szitu volt. Egyszerűen elmondhatatlan az az érzés, amikor négy kéz simogat egyszerre és közben két nyelv nyalogatja a tested. Kurva jó! Amikor kikéjelegtem magam, feltettem a kérdést: „Kivel kezdjem?” „Zsuzsikával!” – súgta Marcsi a fülembe. Elkezdtem vele csókolózni, simogattam a testét a nyakát, a mellét, a hasát, a lábát a punci ját. Nagyon jó teste volt akár csak Marcsinak. Még a nyakán jártam a nyelvemmel, mikor már elkezdett nyögdécselni. Nem sokára már a punci kájában pörgött a nyelvem, amit nagyon élvezett. Ez még jobban felizgatott, és valósággal leszoptam a csiklóját és izgattam anál isan is. A számba folyt a finom punci nedve. Marcsi már ujjazta magát ment keményen a maszti, úgyhogy most ő jött. Kinyaltam őt is rendesen. „Most baszd meg Zsuzsika punci ját!” – mondta. Zsuzsika egy másodpercig furcsán nézett, mert azt hitte ,hogy anál isan fogom megbaszni és nem hiszem, hogy ezek előtt hallott ilyeneket a barátnője szájából, de amikor betettem neki és elkezdtem lassan, de erőteljesen mozogni rögtön felakadt a szeme és nagyon nedves volt a punci ja. Marcsi mellénk feküdt és miközben a hátamat simogatta, egyfolytában csak ezt mondta: „Basszad a barátnőmet, basszad a pina ját basszad anál isan Zsuzsikát, ez az! Jól csinálja, mi?” De ezzel magát is annyira felhúzta, hogy néhány perc múlva szinte megparancsolta, hogy most basszam pina n őt. Csak odébb csúsztam és máris az ő puncijába vertem koppanásig a farkamat tisztára mint egy szexfilm ben. Eközben Zsuzsika megfordult, letérdelt, bedőlt úgy, hogy a segglyuka meg a punci kája is széthúzódott, majd rám nézett és csak ennyit mondott: „Gyere anál ba!” Úgy elkezdtem neki verni hátulról, hogy hátrébb kellett csúsznunk az ágyon, hogy a fejét be ne üsse a falba. Marcsi is mellénk térdelt és megint arra kért, hogy basszam őt is mert már elég volt neki a maszti. Kb. tíz percig felváltva kúrtam őket, mikor azt mondta Zsuzsika, hogy feküdjek a hátamra. Ahogy lefeküdtem, már bele is ült, de mire észbe kaptam, Marcsi már a számon ült, hogy nyaljam a punci ját. Kurva jó volt hallani, ahogy egyszerre nyögnek a pina k. Pár perc múlva cseréltek. Zsuzsika ült a számra, Marcsi pedig elkezdett szopni, vagyis azt hittem, hogy szopja a farkam, mert annyira kurva jó volt. De ahogy megemeltem Zsuzsika fenekét, hogy lássam, mi is történik valójában, láttam, hogy nem beleül, hanem bele guggol a punci jával a farkamba! Úr Isten! Zsuzsika miután már többször is elélvezett, bejelentette, hogy őt már szét kúrtam, neki már fáj, ő megy zuhanyozni és zuhi közben még csinál egy levezető maszti t. Amíg összeszedte a földre dobált ruhákat, addig én Marcsit a hátára fordítottam, és elkezdtem úgy kúrni anál isan, de már alig volt erőm. Kb. már vagy három órája szexeltünk kikészített a két pina. Úgy éreztem már el sem tudok menni, már szinte a farkamat sem éreztem, vagy inkább már kezdett fájni. Zsuzsika leült az asztalhoz, rágyújtott egy cigire és onnan nézte, ahogy baszom a barátnője pina jat, majd közelebb jött, mert nem hitte el, hogy még mindig nem mentem el. „Meddig bírod még, te állat?” – kérdezte, és elment zuhanyozni vagyis maszti zni. Nem sokára Marcsi hasára élveztem és Zsuzsika után mentünk a fürdőszobába. Majd miután mind a hárman lezuhanyoztunk és nyomtunk egy levezető maszti t befeküdtünk a franciaágyba, -természtesen én voltam középen- és élveztük a megérdemelt pihenést